Ace Admin
Hozzászólások száma : 52 Csatlakozás ideje : 2015. Apr. 01.
Karakterlap Szint: 1 Exp: (10/100) AG: (10/10)
| Tárgy: A Névtelen Dokumentum 2016-02-15, 00:22 | |
| Diva, a mennyei szellem
Két fény veti mindent látó szemét a spirálra, Nézvén, de soha meg nem zavarván, ahogyan a nagy Akarat óhajtotta. Harmónia nevében emelik meg hangjukat, mint a menny Dívája, A világ végét, egy rég elfeledett sorsot dalolván.
A Névtelen Dokumentum 4:4
A forgó kereken belül, a végtelen spirálban fészkelvén, Két trón fekszik. Egyikben azon isteni szellem ül, mely Lindzei sorában áll, Míg a másikban az, ki Pulse jobbján helyezkedik el. Egyik vérrel áztatja el a földet, S így kaput nyit a láthatatlan világba, Míg a másik lelkeket táplál, Reménykedvén, hogy fáradozásuk gyümölcsöt hoz. Megállapodások megköttetett, S bár a siker végtelenül apró esélye megadatott, E kettő kihívta a lehetőségek határát. Újból és újból, ciklus a ciklus után, Míg el nem tűnnek eme világból.
A Névtelen Dokumentum 4:11
Első versszak
Az első helyet az idő forgásával elvetették: A kor egy szökőkút, melyből minden ember kétségbeesése ered: A halandóság jelének megnyilvánulása. Habár a spirálból ki nem szakíthatták, Az isteni szellemek elkerítették, szükségtelenként vélvén. Évezredeket átzengő sóhajt hallattak, S mikor az összeomló szirtek kárba veszve elerodálódtak, A kor végül egyedül maradt: Páriaként, az észlelés állandóan forgó kerekén belül. Minden egyes körforgásban, És mint a leomló szirtek, A kor szíve lassan elhasználódott, Míg a szenvedők lelkének napja el nem érkezett.
Harmadik versszak
A harmadik helyét a fájdalom útján elhagyták, Mivel az egy elengedhetetlen tettnek bizonyult. Míg meg nem értik, tapasztalják és átérzik a szenvedést, Sosem érik el a megszűnést. Ám az isteni szellemek nem kívánták a felemelkedést Így úgy vélték a szenvedés szükségtelen az entitásoknak, Nem volt ez megszűnés, hanem átváltozás, melyet elhoztak. A szenvedés a fájdalom minden formájává lett. S akkor, a kétségbeesés mélységében a fiú egy lányt lelt, Állt, egy még vészjóslóbb ürességbe meredvén. Abban a pillanatban a fiú felébredt, minden fájdalom végének megfordításáért. Attól a pillanattól kezdve a szenvedés enyhülésre szomjazott, Minden kerékben, melyet a fiú átutazott.
A Névtelen Dokumentum 14:7
Csak a kiválasztott léphet ama földre. A jelölt minden teremtményt megérint, s megszerzi, mely igaz. Ez az okon kívüli ok – az Agito oka. Ez az erő – az Agito isteni joga. A bölcs így mondá: „Minden dologban van értelem. S egy nap, a gyász véget ért. Hát dönts: az okot vagy a királyok hatalmát választod?” S így felelek néki: „Agito leszek. Megkongatom a harangot, hogy megrengessem e széles világot. Mikor kilenc s kilenc a kilenccel együtt áll, az ok mélysége felszínre tör. S amikor a teremtés zára felnyílik, egy villám hangja csendül fel, És tudni fogják – megérkeztünk.”
Névtelen dokumentum – Végső versszak
A kerekek tovagördülnek a spirálban, Fényük minden forradalomban jobban ragyog. S mégis, mikor egy apró spirál magába omlik, Fénye kihuny, s a kerék újból gördülni kezd. A spirálban egyetlen hely emelkedett ki, oly közel, mégis érinthetetlen távolban. Egy öröklét villanásában az egyből tíz és hat lett, majd tíz és kettő, És aztán a kerék még egyszer megindult. Az első az elfogadás erejét fedte fel. A második a kedvesség erejét, A harmadik a tudás erejét, A negyedik a bátorság erejét, Az ötödik az ártatlanság erejét, A hatodik az állhatatosság erejét, A hetedik a megértés erejét, A nyolcadik a nyugalom erejét, A kilencedik a tettek erejét, A tízedik a tudatlanság erejét, A tizenegyedik a bölcsesség erejét, S a tizenkettedik, az ítélet erejét, A félelem, szeretet, szenvedés és kor helyét eloszlatván. Lelkük a kivándorlás örök ciklusán át magasba emeltetett, Az isteni szellemek választották azokat, kik eme helyeket töltötték be: Egy, ki a kaput saját kezével kívánta kinyitni, Egy, ki a kaput másokéval óhajtotta kitárni. Miképp a kerék tovagördül, az emelkedettek lelkei annál jobban ragyognak, Ám töredékek szakadnak ki minden helyből, a forradalmakat követően. Mikor ezek a szilánkok tízen és ketten lesznek, a lelkek kitörnek a kerékvágásból Önkéntelenül a vég felé közelítvén, S a nagy spirál így összeomlik, a feneketlen mélységekbe süllyedvén. A kerék csakis akkor kezdhet újból forgásba. Mégis, a végtelenség határán, az időfolyam a spirál születését jelenti, Bár a kapu zárva maradt. Két hely a tíztől elhullot, s a kettő az ember mennyei akaratához jutottak. Így a lehullott szilánkok visszatértek a kerék forradalmába. Mindketten Etro mosolyát viselték. Egy a mennyei szellemek közül visszatérésüket fogadták, Helyüket elengedvén, s új útnak indult. A meghagyott ragyogás a teremtés kerekét kovácsolja, s új forgásra bírja. Eme kerék az öröm vagy a kétségbeesésé? Vagy talán… | |
|