A Névtelen Dokumentum

Tárgy: A Névtelen Dokumentum 2016-02-15, 00:22

Diva, a mennyei szellem

Két fény veti mindent látó szemét a spirálra,
Nézvén, de soha meg nem zavarván, ahogyan a nagy Akarat óhajtotta.
Harmónia nevében emelik meg hangjukat, mint a menny Dívája,
A világ végét, egy rég elfeledett sorsot dalolván.

A Névtelen Dokumentum 4:4

A forgó kereken belül, a végtelen spirálban fészkelvén,
Két trón fekszik.
Egyikben azon isteni szellem ül, mely Lindzei sorában áll,
Míg a másikban az, ki Pulse jobbján helyezkedik el.
Egyik vérrel áztatja el a földet,
S így kaput nyit a láthatatlan világba,
Míg a másik lelkeket táplál,
Reménykedvén, hogy fáradozásuk gyümölcsöt hoz.
Megállapodások megköttetett,
S bár a siker végtelenül apró esélye megadatott,
E kettő kihívta a lehetőségek határát.
Újból és újból, ciklus a ciklus után,
Míg el nem tűnnek eme világból.

A Névtelen Dokumentum 4:11

Első versszak

Az első helyet az idő forgásával elvetették:
A kor egy szökőkút, melyből minden ember kétségbeesése ered:
A halandóság jelének megnyilvánulása.
Habár a spirálból ki nem szakíthatták,
Az isteni szellemek elkerítették, szükségtelenként vélvén.
Évezredeket átzengő sóhajt hallattak,
S mikor az összeomló szirtek kárba veszve elerodálódtak,
A kor végül egyedül maradt:
Páriaként, az észlelés állandóan forgó kerekén belül.
Minden egyes körforgásban,
És mint a leomló szirtek,
A kor szíve lassan elhasználódott,
Míg a szenvedők lelkének napja el nem érkezett.

Harmadik versszak

A harmadik helyét a fájdalom útján elhagyták,
Mivel az egy elengedhetetlen tettnek bizonyult.
Míg meg nem értik, tapasztalják és átérzik a szenvedést,
Sosem érik el a megszűnést.
Ám az isteni szellemek nem kívánták a felemelkedést
Így úgy vélték a szenvedés szükségtelen az entitásoknak,
Nem volt ez megszűnés, hanem átváltozás, melyet elhoztak.
A szenvedés a fájdalom minden formájává lett.
S akkor, a kétségbeesés mélységében a fiú egy lányt lelt,
Állt, egy még vészjóslóbb ürességbe meredvén.
Abban a pillanatban a fiú felébredt, minden fájdalom végének megfordításáért.
Attól a pillanattól kezdve a szenvedés enyhülésre szomjazott,
Minden kerékben, melyet a fiú átutazott.

A Névtelen Dokumentum 14:7

Csak a kiválasztott léphet ama földre.
A jelölt minden teremtményt megérint, s megszerzi, mely igaz.
Ez az okon kívüli ok – az Agito oka.
Ez az erő – az Agito isteni joga.
A bölcs így mondá:
„Minden dologban van értelem. S egy nap, a gyász véget ért.
Hát dönts: az okot vagy a királyok hatalmát választod?”
S így felelek néki:
„Agito leszek. Megkongatom a harangot, hogy megrengessem e széles világot.
Mikor kilenc s kilenc a kilenccel együtt áll, az ok mélysége felszínre tör.
S amikor a teremtés zára felnyílik, egy villám hangja csendül fel,
És tudni fogják – megérkeztünk.”

Névtelen dokumentum – Végső versszak

A kerekek tovagördülnek a spirálban,
Fényük minden forradalomban jobban ragyog.
S mégis, mikor egy apró spirál magába omlik,
Fénye kihuny, s a kerék újból gördülni kezd.
A spirálban egyetlen hely emelkedett ki, oly közel, mégis érinthetetlen távolban.
Egy öröklét villanásában az egyből tíz és hat lett, majd tíz és kettő,
És aztán a kerék még egyszer megindult.
Az első az elfogadás erejét fedte fel.
A második a kedvesség erejét,
A harmadik a tudás erejét,
A negyedik a bátorság erejét,
Az ötödik az ártatlanság erejét,
A hatodik az állhatatosság erejét,
A hetedik a megértés erejét,
A nyolcadik a nyugalom erejét,
A kilencedik a tettek erejét,
A tízedik a tudatlanság erejét,
A tizenegyedik a bölcsesség erejét,
S a tizenkettedik, az ítélet erejét,
A félelem, szeretet, szenvedés és kor helyét eloszlatván.
Lelkük a kivándorlás örök ciklusán át magasba emeltetett,
Az isteni szellemek választották azokat, kik eme helyeket töltötték be:
Egy, ki a kaput saját kezével kívánta kinyitni,
Egy, ki a kaput másokéval óhajtotta kitárni.
Miképp a kerék tovagördül, az emelkedettek lelkei annál jobban ragyognak,
Ám töredékek szakadnak ki minden helyből, a forradalmakat követően.
Mikor ezek a szilánkok tízen és ketten lesznek, a lelkek kitörnek a kerékvágásból
Önkéntelenül a vég felé közelítvén,
S a nagy spirál így összeomlik, a feneketlen mélységekbe süllyedvén.
A kerék csakis akkor kezdhet újból forgásba.
Mégis, a végtelenség határán, az időfolyam a spirál születését jelenti,
Bár a kapu zárva maradt.
Két hely a tíztől elhullot, s a kettő az ember mennyei akaratához jutottak.
Így a lehullott szilánkok visszatértek a kerék forradalmába.
Mindketten Etro mosolyát viselték.
Egy a mennyei szellemek közül visszatérésüket fogadták,
Helyüket elengedvén, s új útnak indult.
A meghagyott ragyogás a teremtés kerekét kovácsolja, s új forgásra bírja.
Eme kerék az öröm vagy a kétségbeesésé?
Vagy talán…